Elviszi a fejlesztési időt az adminisztráció

Elviszi a fejlesztési időt az adminisztráció

2019.12.19.

Nem használják ki a digitalizációban rejlő lehetőségeket a hazai kkv-k

 

A nettó 600 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező hazai kis- és középvállalkozások vezetői aktívan kiveszik a részüket az adminisztratív céges feladatokból, és nem mérik fel, hogy ezek a tevékenységek milyen sok időt visznek el. A Budapest Bank 500 cégvezető megkérdezésével elvégzett időmenedzsment kutatásából kiderült, hogy a digitális megoldásokat annak ellenére kevesen használják, hogy elismerik ezek hatékonyságnövelő hatását.

 

Az 1-9 főt foglalkoztató, nettó 600 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező magyar cégek vezetőinek 70%-a legalább heti 30 órát foglalkozik cége ügyeivel, tízből négyen pedig heti 40 órát is meghaladó munkaidőben dolgoznak. Az eredményekből az is kiderül, hogy minél nagyobb a vállalkozás árbevétele, az annál inkább leköti az első számú vezető idejét. A cégvezetők minden munkafolyamatban részt vesznek, így az adminisztratív teendők elvégzésében is, ami a munkaidejük 21%-át teszi ki. Ezen belül a banki ügyek intézésére és a számlázásra az idejük 10%-át fordítják.

 

Kevesen támaszkodnak belső, illetve külső segítségre. A felmérésből kiderült, hogy a bejövő és kimenő számlákat rendszerint maga a cégvezető kezeli, amennyiben a szükséges időráfordítás nem éri el a havi 20 órát – e fölött már legtöbbször más valaki látja el ezt a feladatot. Ez utóbbi elsősorban az 50 millió forint feletti éves bevételű, illetve a kereskedelemben működő vállalkozásokra jellemző. Az árbevétel növekedésével párhuzamosan nő a digitális pénzügyi-számviteli megoldások igénybevételének aránya.

 

A vállalatvezetők ezzel együtt tisztában vannak az önfejlesztés fontosságával: 86 százalékuk elkötelezett ezen a téren. Legtöbben abban a tevékenységben képeznék magukat tovább, amellyel a vállalkozásuk foglalkozik, a második helyen a nyelvtanulás, míg a harmadik helyen az új technológiák, az informatika és digitalizáció adta lehetőségek jobb megismerése szerepelnek.

Elviszi a fejlesztési időt az adminisztráció

Elviszi a fejlesztési időt az adminisztráció

2019.12.19.

Nem használják ki a digitalizációban rejlő lehetőségeket a hazai kkv-k. A nettó 600 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező hazai kis- és középvállalkozások vezetői...

Tovább
Hitelesítési robbanás következik

Hitelesítési robbanás következik

2019.12.15.

Mindannyian jelen vagyunk a digitális térben, amit folyamatosan tágítunk. Posztolunk, kommentelünk, fényképeket, videókat osztunk meg...

Tovább
Sok könyvelt postai levéllel dolgozik?

Sok könyvelt postai levéllel dolgozik?

2019.12.11.

Így tud felzárkózni az új, elektronikus követelményekhez…

Tovább